Helyismereti gyűjtemény
A könyvtár helyismereti gyűjteménye 1968-ban jött létre. Gyűjtőköre a történeti Moson vármegyére illetve Mosonmagyaróvárra és a környező településekre terjed ki, időbeli és nyelvi korlátok nélkül. Gyűjteményébe tartoznak azok a dokumentumok, amelyek e területen keletkeztek, teljes egészükben vagy jelentős részükben e térségről szólnak, helyi nyomda termékei vagy helyi szerző művei. Különféle dokumentumtípusok találhatók meg itt a könyvektől a folyóiratokon, hírlapokon át egészen a fényképekig. Gyűjteményünk, amely jelenleg 1860 könyvből, folyóiratból, kisnyomtatványból áll, igyekszik segítséget nyújtani a lakóhelyünk múltja iránt érdeklődő valamennyi olvasó részére. A Helyismereti gyűjteményben található dokumentumok kizárólag helyben használhatóak, vagy fénymásolhatóak.
Évfordulók
- Legfrissebb évfordulónaptárunk ide kattintva tekinthető meg.
Régi újságcikkek
Több éve folyó munka eredményeként közel 14000 újságcikk adatai szerepelnek már a könyvtár katalógusában. A helyi sajtó alábbi évfolyamait tártuk már fel:
Mosonymegyei Lapok 1888-1893.
Mosonvármegye: Magyaróvári Hírlap 1900., 1908-1921.
Kereshet a cikk szerzője, címe, témája szerint, vagy egyszerűen böngészhet a cikkek között a dokumentumtípus „cikk”-re állításával (jobb oldali lenyíló menü). Az így megtalált cikket eredetiben tanulmányozhatja könyvtárunkban. A helytörténeti kutatást megkönnyítő, támogató adatbázist folyamatosan bővítjük.
Moson Megyei Életrajzi Lexikon
A Moson Megyei Életrajzi Lexikon internetes változata a Huszár Gál Városi Könyvtár által 2006-ban kiadott hasonló című könyvön alapul. Folyamatosan építjük, jelenleg 665 személy életrajza szerepel benne.
INFO-PONT
2003-ban nyílt meg a könyvtár földszintjén az Info-Pont. A kor technikai és információs igényeinek megfelelő szolgáltatások sora érhető el ezen a helyen. Itt kapott helyet a hírlapolvasó, ahol a napi-és hetilapok, magazinok találhatóak, amelyeket hétvégére meghatározott feltételekkel kölcsönzünk. A könyvtár videó, DVD , CD-lemez és hangoskönyv állománya is itt kölcsönözhető térítésmentesen. A zenei CD-k helyben hallgatásához CD lejátszót biztosítunk.
Az "INFO-PONT" számos praktikus szolgáltatással áll használóink rendelkezésére:
- Információgyűjtés
- Szélessávú Internet hozzáférés
- Fénymásolás
- Nyomtatás
- Szövegszerkesztés
- Szkennelés
- Wifi elérés
Az egészséges emberek könyvtári ellátása mellett figyelmet fordítunk a fogyatékkal élők kiszolgálására is. Szeretnénk, ha mindennapi életük részévé válhatna a könyvtárhasználat. E cél érdekében Info-Pontunkat úgy alakítottuk ki, hogy mindenki számára elérhetővé váljanak szolgáltatásaink. Az épület akadálymentesítésével mozgáskorlátozottak számára is nyitottá vált intézményünk. Az elektronikus katalógus és a könyvtárosaink segítségével hozzáférhetővé válik számukra dokumentumállományunk. A vakok és gyengénlátók könyvtári ellátását szolgálják hangoskönyveink. Folyóirat olvasáshoz nagyítókat és olvasólécet biztosít számukra.