

dr. Szántó Szilvia:
A nárcisztikuson túl
Jázmin túl van néhány kapcsolaton. Úgy döntött, önmagát teszi rendbe, mielőtt még egy férfinak megnyílna.
A fiatal, harmincas nő ezidáig is sokat tanult. Az évekkel korábbi partnere, a nős Anton erősen nárcisztikus vonásokkal bírt. A következő férfival Jázmin a BDSM világába csöppent, de Robin szenvedélybetegsége a kapcsolatuk útjába állt. Később a motoros Martinnal költözött össze. Lassan derült ki, hogy a sármos férfi szintén nárcisztikus, így vele sem lelt boldogságra. Mellette azonban rádöbbent, hogy a BDSM nem az ő útja. Mindannyian tükröt tartottak Jázminnak, sokat tanult önmagáról. Jázmin magabiztosan vág neki újra a párkeresésnek. Adrián pedig a korábbi partnereitől merőben eltérő. Udvarias, segítőkész, vonzó.
A könyv adatai


John Sandford:
Neon préda
Clayton Deese kisstílű bűnözőnek, ócska kis bérgyilkosnak látszik mindaddig, míg az uzsorás főnökének eszébe nem jut, hogy valakit megtaníttasson kesztyűbe dudálni. Most, amikor hét hónappal a kudarcot vallott munka után, ami miatt Deese börtönbe került, a bérgyilkos végül óvadék ellenében szabadlábra kerül és rögtön meg is lép, így a szövetségi marsalok kezdenek nyomozni utána. Bár őket nem nagyon izgatja egy, a bűnszövetkezet hierarchiájában jelentéktelen figura, hiszen a főnökére vadásznak, lehet, hogy mégis Deese révén sikerül az egész társaságot lefülelniük.
A könyv adatai


Alex Dahl:
Köd utána
Liv egyedül neveli neurodiverz kisfiát egy csendes norvég kisvárosban. Sötét múltját titkolja a gyerek előtt, mert csak így tudja megvédeni őt. Adrian néha furcsállja, hogy elzárkózva élnek a világtól, de édesanyja mellett semmitől sem fél.
Anastasia élete óriásit változik, amikor Jekatyerinburg külvárosában egy ügynök felfedezi, és rövid időn belül sztármodell lesz. A luxusmárkák bemutatóinak, a pezsgős vacsoráknak, az elit napsütötte olasz palotáiban rendezett vég nélküli partijainak azonban van egy sötét oldala is. A lány hamarosan bármit megtenne, hogy elmeneküljön.
A könyv adatai


Beatriz Williams:
Az elveszett newporti nyarak
2019: Egy népszerű valóságshow keretei között újítanak fel mutatós régi házakat, a legfrissebb kiszemelt a Rhode Island-i Newportban található Sprague Hall - de a műsor producere aknára fut: jelenleg is a patinás Sprague család leszármazottja, Lucia "Lucky" Sprague lakik a villában, aki csak azzal a feltétellel engedélyezi a forgatást, hogy a romos állapotban levő csónakházhoz nem szabad hozzányúlni.
1899: Énektanárt vesznek fel a Sprague-vagyon naiv, ifjú örökösnője mellé, akit a család egy hozományvadász olasz herceghez szeretne feleségül adni, ezért a fiatal nőnek el kell sajátítania a tökéletes illemet. Az énektanárnak azonban a szolid látszat ellenére megvan a maga pikáns múltja: tulajdonképp búvóhelynek választotta a Sprague Hallt.
A könyv adatai


Kate Thompson:
A remény könyvtára
London, 1944
A II. világháború idején a befejezetlen Bethnal Green metróállomás csaknem ötezer embernek nyújt menedéket: a légiriadók elől a város lakói az alagutakba menekülnek, és az ott kialakított bunkerekben húzzák meg magukat. Az állomás azonban sokkal több egyszerű óvóhelynél: színháznak, kávézónak, orvosi rendelőnek, óvodának és egy könyvtárnak is helyet ad.
A könyv adatai


Stefanie London:
A Park Avenue ölebei
A saját bevallása szerint is csődtömeg Scout Myers elhatározza, hogy bebizonyítja, végre összeszedte magát. A lányt a nagyszülei nevelték fel, akik úgy tekintettek rá, mint az önfejű, zűrös anyja reinkarnációjára, így megszokta, hogy senki sem hisz benne. Ezért amikor a munkahelyén, a Mancs és New York tehetségkutató ügynökségnél lehetősége nyílik az előléptetésre, Scout igyekszik megragadni az alkalmat. Tudja, hogy ettől függ az is, hogy megkapja-e a nagyszülőktől a kishúga felügyeleti jogát, és Lizzie végre hozzá költözhet. Scout nem engedhet meg magának egyetlen hibát sem. Például olyasmit, hogy hirtelen helyettest kell kerítenie az egyik kutyaügyfelüknek egy fontos fotózásra. Szerencsére (vagy nem) ismeri a tökéletes kutyadüblőr gazdáját: az elhidegült férjét, akit évekkel ezelőtt elhagyott.
A könyv adatai


Palotás Petra:
Dacszövetség
A nagyvilág kapujaként emlegetett kikötővároson 1892 nyarán végigsöpör a kolera. A nyomornegyedeket különösen könyörtelenül sújtja a járvány, amely a kis Frida családját sem kíméli. A kislány életébe mentőövként érkezik egy jónevű, hamburgi orvos família sarja, Sophie, akivel barátságot kötve olykor lehetősége nyílik kiszabadulni a nehéz hétköznapokból. A gyermeki féltékenység és a szerencsétlen félreértések hatására azonban hamarosan felbomlik a kötelék.
Néhány év elteltével Frida varrónőként dolgozó anyja látása annyira megromlik, hogy a lánynak kell a szeretteiről gondoskodnia. A csöndes, visszahúzódó teremtés, akit már fiatal kora ellenére megtépázott az élet, váratlanul kecsegtető ajánlatot kap a nagyvárosi miliő titokzatos asszonyától, Odett-től, ám ő minden porcikájában idegenkedik a kétes együttműködéstől.
A könyv adatai


Catherine Kalengula:
Emily Párizsban
"Egy taxiban ülök, a szívem majd kiugrik, olyan hevesen ver. Párizsban vagyok, én, Emily Cooper! Az életben mindenkinek szüksége van álmokra: az enyém az volt, hogy itt lehessek.
Ha valakinek ennyire határozott elképzelései vannak, mint nekem, azt lehetetlen eltántorítani! Szemem előtt elsuhannak Párizs utcái és szebbnél szebb műemlékei. Levakarhatatlan a mosoly az arcomról!
A lelkem egy része viszont fél. Félek, hogy nem találom majd itt a helyem. Félek, hogy a valóság nagyon más lesz, mint amit elképzeltem..."
A könyv adatai


Heather Marshall:
Jane nyomában
Anyák és lányok. Titkok és hazugságok.
2017: Amikor Angela Creighton rábukkan egy súlyos titkokat tartalmazó régi levélre, elhatározza, hogy megkeresi az igazi címzettet. Kutatásának köszönhetően megismeri azt az illegális abortuszhálózatot, amelyet bátor és elszánt nők egy csoportja működtetett Torontóban az 1970-es években. Egy hálózatot, amelynek fedőnevét - Jane - suttogva adták tovább egymásnak a bajbajutottak...
A könyv adatai


Clare Gogerty:
Spirituális helyek
A különleges udvarokkal, oltárokkal tarkított purák Balin, a titokzatos Callanish kőkör Skóciában, a lenyűgöző "Vízesések földje" Brazíliában és a káprázatos óriási kaurifenyők Új-Zélandon, megannyi úti cél, amely sokkal több egyszerű turistalátványosságnál.
A természet szentélyei és az egyedül álló épületek csodálatos gyógyulásokat indítanak el bennünk, lehetővé teszik, hogy kikapcsoljunk, átszellemüljünk, újraértelmezzük addigi életünket. A szerző több mint 150 varázslatos vidékre kalauzol el, és izgalmas betekintést nyújt a nevezetességeket övező mítoszokba, a lélegzetelállító fotók pedig teljessé teszik ezt a virtuális, spirituális Föld körüli utazást.
A könyv adatai
Frissítve 2023.09.08.