Páter Béla botanikus, a magyar gyógynövénykutatás megteremtőjének fia.
A
budapesti műegyetemen vegyészmérnöki diplomát szerzett.
1926-1929 között a műegyetemen tanársegéd, 1929-től 1931-ig a
Keszthelyi Gazdasági Akadémián vegyészgyakornok volt.
Ezután a
szarvasi Középfokú Gazdasági Tanintézetben tanított. 1940-től
Keszthelyen a kémiai tanszék megbízott vezetője lett.
1942-ben került
Mosonmagyaróvárra rendkívüli tanárnak, ahol a kémia tanszék élére nevezték ki. Ekkor választották szét a kémiai és a technológiai tanszéket.
1945 után a kémiai, majd 1948-tól a talajtani tanszék vezetője volt. 1949-től a
Budapest-
Gödöllő központba helyezett egyetem talajtani tanszékének irányítója, az egyetem rektora lett (1951-1955).
Az ottani Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetet ő állította fel és igazgattta 1953-ig. 1951-ben megszervezte az Agrártudományi Egyesületet. Talajok osztályozásával és szikes talajok vizsgálatával foglalkozott.
Néhány könyvként kiadott tanulmányt és több jegyzetet írt. 1952-ben a mezőgazdasági tudományok kandidátusa címet kapott.
1951-ben a Magyar Népköztársasági érdeméremmel, 1954-ben a Munka Vörös Zászló érdemrenddel tüntették ki.