Gróf Forgách Ádám fia.
Bécsben nevelkedett a jezsuitáknál és
I. Lipót udvarában. Katonai
pályáját 1687-ben a franciák ellen kezdte. 1691-ben alezredes, 1697-ben ezredes és
kanizsai algenerális lett. Ebben az évben részt
vett a boszniai hadjáratban. 1700-ban ismét a rajnai hadszíntéren harcolt, generális
főstrázsamester volt. 1702-ben generálissá (tábornagy) léptették elő. 1703-ban
hazarendelték, hogy a kurucok ellen hadakozzék. Ám ő 1704 márciusában a Moson megyei
Lajtakörtvélyesnél a kurucokhoz állt, akik
II. Rákóczi Ferenc egri táborába kísérték. Rákóczi azonnal tábornaggyá nevezte ki,
1705-től szenátor volt az országgyűlésben. 1704-ben a dunántúli hadműveleteket eredményesen
vezette, de végül Heister június 13-án
Koroncónál
megállította. 1704 őszén meghódolásra bírta
Kassát, majd
Eperjest és
Szatmárt. 1705 elejétől az erdélyi hadak
főparancsnoka lett és elfoglalta
Szamosújvárt és
Medgyest. A november 11-i
zsibói csatában, ahol nem sikerült megakadályozni Herbeville betörését
Erdélybe, a jobb szárnyat vezette. 1706. április 10-én elfoglalta
Magyaróvárt, a kuruc hadvezérek közül egyedüliként.
1706 őszén
Rákóczi a
Pozsony környéki ellenséges utánpótlás elvágásával és raktáraik
megsemmisítésével bízta meg. Mivel a parancsot nem megfelelően teljesítette és
emiatt
Esztergom császári kézre került, a fejedelem,
hogy példát statuáljon, november 22-én elfogatta.
Krasznahorkán, végül
Munkácson
raboskodott. Ennek ellenére végig kiállt a szabadságharc ügye mellett. 1711 után
Lengyelországba ment, 1716-tól az Oszmán Birodalom területén élt, 1717-ben megpróbált Moldvából behatolni Magyarországra.
1721-ben elhagyta
Rodostót, visszament Lengyelországba és ott élt
haláláig. Irodalmi működése is jelentős volt. 1705-ben
Kolozsváron kiadta
Zrínyi Török áfiumát a fejedelemnek szóló „Ajánlás”-sal,
hadtudományi Discursusokat írt, amelyek a kuruc hadművészet jelesei. Más – irodalmi
jellegű - műfajokban is alkotott.