Lexikon szócikk

Stipkovits László
Horvátkimle 1938. június 17. - San Diego 2022. június 29.

A személynév névalakjai:
Középiskolai tanulmányait Mosonmagyaróváron, a Kossuth Lajos Gimnáziumban végezte. 1961-ben kapott állatorvosi oklevelet Moszkvában, az Állatorvosi Akadémián. 1961-2010 között Budapesten az Állatorvosi Kutatóintézetben dolgozott, 1985-1990 között a kutatóintézet igazgatóhelyettese. 1985-2010 között a Mycoplasma témacsoport vezetője volt. Fő kutatási területe a baromfifajokat érintő mycoplasmosisok és az ellenük való védekezés volt, de a későbbiekben ezt más állatfajokra (sertés, szarvasmarha) is kiterjesztette. Tudományos eredményeit több mint háromszáz közleményben tette közzé. 1988-tól az Állatorvostudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára volt, emellett több külföldi egyetemen is tartott előadásokat. Több hazai és nemzetközi tudományos társaságban töltött be vezető pozíciókat, számos elismeréssel rendelkezett. 2013-ban a Baromfi-egészségügyi Világszervezet (WVPA) „Dicsőség Csarnoka” (Hall of Honour) tagjává választották. Nyugdíjba vonulása után, 2010-től a mosonmagyaróvári RT-EUROPE Kutató Központ Nonprofit Kft. projektvezetőjeként a sertések légzését és szaporodását befolyásoló vírus (PRRS) elleni védekezéssel foglalkozott, majd San Diegoban folytatott kutatói tevékenységét. 2022. október 31-én Budapesten, a Magyar Szentek templomában gyászmise keretében vette tőle végső búcsút.
A szócikkhez használt forrás(ok):
A szócikk szerzője:Kimlei Péter