Lexikon szócikk

Pordányi Ödön
Magyaróvár 1907. február 15. - Budapest 1975. november 19.

Foglakozása(i):
A személynév névalakjai:
Polgári iskoláit 1918-1922 között Miskolcon és Salgótarjánban végezte. 1925-ben tett érettségi vizsgát a győri felsőkereskedelemi iskolában. 1925-1928 között a Magyaróvári Gazdasági Akadémia hallgatója volt. Az akadémia befejezése után rövid ideig a mosonszentmiklósi Wenckheim uradalomban dolgozott. A nehéz gazdasági helyzet miatt a katonai pályát választotta, az egri Vámőrtiszti Iskola növendéke lett. 1930-ban hadnagy, 1933-ban főhadnagy, 1939-ben századossá léptették elő. 1936-ban topográfiai tanfolyamot végzett. 1940-ben a Honvéd Térképészeti Intézet munkatársaként részt vett Észak-Erdély katonai felmérésében. 1944 végétől Léván az újoncképző zászlóaljnál szolgált, innen Németországa vitték, ahol 1945 április végén amerikai fogságba esett. Szabadulása után 1947-ig a Honvéd Térképészeti Intézet nyugatra hurcolt anyagának felkutatásával foglalkozott. 1955-ig dolgozott a többek között az Országos Földhivatalban valamint az Élelmiszer-ipari Gépjavító Vállalatnál is. 1955-1958 között a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat topográfiai osztályának vezetője volt.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Székely Domokos: 100 éve született Pordányi Ödön topográfus százados
    Geodézia és kartográfia Budapest, 1949- 59. évf. 2007. 12. sz. p. 37-38.
A szócikk szerzője:Kimlei Péter