Lexikon szócikk

Todorán József
Szamosújvár 1889. május 14. - Mosonmagyaróvár 1961. július 4.

Foglakozása(i):
Édesapja Todorán Endre könyvkereskedő, nyomdatulajdonos volt. Középiskolai tanulmányait a Szamosújvári Állami Főgimnáziumban végezte. Felsőfokú tanulmányait 1907-1912 között a szamosújvári görögkatolikus püspökség ösztöndíjával a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészkarán végezte, itt szerzett történelem-földrajz szakos tanári oklevelet 1912-ben. 1917 őszén a podolini piarista főgimnáziumból helyezték át a világi tanárt rend magyaróvári oktatási intézményébe. Fő tantárgyai a történelem és a földrajz voltak, de az itt töltött négy évtized alatt tanított természetrajzot, közgazdasági és szociális ismereteket, rajzot sőt még geometriát is. Emellett gondozója volt az iskola tanári könyvtárának és a történelmi-földrajzi szertárnak is. Tagja volt a Mosonvármegyei Múzeum Egyesületnek, a Győrkerületi Tanáregyesületnek, az Országos Középiskolai Tanáregyesületnek továbbá a Magyar Földrajzi Társaságnak is. Azon kevés tanárok egyike volt, akik az államosítás után létrejött új középiskolában (Állami Általános Gimnázium, Mészáros Lőrinc Állami Általános Gimnázium, Állami "Kossuth Lajos" Általános Gimnázium) maradhattak és taníthattak. 1958 augusztusában vonult nyugalomba. A magyaróvári, mosonmagyaróvári középfokú oktatás meghatározó személyisége volt, akit magas szintű szakmai hivatástudat, becsületesség és puritán egyszerűség jellemzett. Tiszteletére egykori tanítványai 2014-ben emléktáblát helyeztek el a piarista gimnázium épületén, a magyaróvári temetőben található síremlékét pedig 2018-ban felújítatták.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • A 250 éves mosonmagyaróvári gimnázium története (Mihály Ferenc-Szakály Ferenc-Szirányi Péter). Mosonmagyaróvár, 1989. p. 160., 195., 266., 268.
  • Berki Tímea: Magyar-román kulturális kapcsolatok a 19. század második felében: Értelmiségtörténeti keret Kolozsvár, 2012. 263. p.
A szócikk szerzője:Kimlei Péter