Lexikon szócikk

Mészáros Mihály
Mosonmagyaróvár 1947. november 18. - Mosonmagyaróvár 2017. október 9.

Foglakozása(i):
Középiskolai tanulmányait Mosonmagyaróváron végezte a Kossuth Lajos Gimnáziumban. 1972-ben a Budapesti Testnevelési Főiskolán kapott testnevelő tanári oklevelet, de emellett több sportágban edzői illetve segédedzői képesítést is szerzett. 1974 nyarától dolgozott az Agrártudományi Egyetem Keszthely Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Karának Testnevelési Tanszékén. A tanszékre kerülve újraindította az egyetemi kar sportegyesületének, a MOGAAC-nak az atlétikai szakosztályát. 1992-ben nevezték ki a Testnevelési Tanszék vezetőjévé a nyugdíjba vonuló Szabad Sándor helyére. Tanszékén az itt tanuló hallgatóknak hat féléven át tanították a testnevelés tantárgyat az úgynevezett Bolognai-rendszer bevezetéséig. Az alapképzés mellett, lehetőség volt a szabadon választott sportágak elsajátítására is. Ebben az időszakban a MOGAAC már több szakosztályt (atlétika, kosárlabda, kézilabda, sakk, lövészet, karate) működtetett. Az itt sportoló hallgatók különböző szintű bajnokságokban szerepeltek. Ezen kívül évente megszervezték a hallgatók téli sítáborát is. Mészáros Mihály 2011-ben vonult nyugdíjba. Aktívan részt vett a Mosonmagyaróvári Horgász Egyesület életében, 2013-ban és 2015-ben is az egyesület elnökévé választották. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. október 25-én volt a magyaróvári temetőben.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Tenk Antal: Dicső múltunk II.: A magyaróvári agrárfelsőoktatás második száz éve: A nagy átalakulás évszázada:(1918-2018) Győr-Mosonmagyaróvár, 2018. 507.p.
  • Kisalföld Győr, 1956- 2017. 10. 21. 24. p.
  • https://bit.ly/2DXOpeS
A szócikk szerzője:Kimlei Péter