Az 1950-es évek elején került
Budapestről Mosonmagyaróvárra, ahol rövid kitérő után a
timföldgyárban helyezkedett el, mint hegesztő. 1954-ben kötött házasságot
Tánczos Irénnel. Két gyermekük született:
Zsuzsanna (1956) és
Csaba Boldizsár (1962). 1956. október 26-án a timföldgyárban
összegyűlt munkások előtt elszavalta Petőfi Sándor: Nemzeti dal című versét, majd velük vonult a határőrlaktanyához, hogy ott csatlakozzon a városi tüntetéshez.
Az eldördült sortüzek és a kézigránátok robbanásai őt nem sebesítették meg, mivel a tömeg végén állt, ezért részt tudott venni a sérültek ellátásában és
mentésében. Az 1956. október 30-án megalakult harminchét tagú gyári munkástanács tagjává választották. A forradalom megtorlása során 1957. március 1-jén a
munkahelyéről vitték el. Mire családja a nyomára akadt, már a
kistarcsai internálótáborban volt, ahonnan szeptember 30-án szabadult.
Visszatérve
Mosonmagyaróvárra, egy darabig munkát sem kapott, rendszeresen le kellett jelentkeznie a rendőrségen, este nyolc
után a lakóhelyét sem hagyhatta el. Végül a helyi Mezőgazdasági Gépgyárban tudott elhelyezkedni, de ellenőrzöttsége nem szűnt meg. 1962-ben még rokonai esküvőjére
sem engedték ki Csehszlovákiába. 1971-ben került át a Gyümölcs és Főzelékkonzervgyár
Mosonmagyaróvári Üzemébe, a későbbi
konzervgyárba, ahol 1988. november 20-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott. A rendszerváltáskor azt mondta családjának, nem hitte, hogy még életében nyíltan lehet
beszélni 1956-ról. Közéleti szerepet vállalt, személyesen kereste fel az 1956-os sortűz sértettjeit, és társaival együtt megalapították a Mosonmagyaróvári ’56-os
Egyesületet, melynek előbb titkára, majd elnöke lett. Az 1991. október 26-án átadott,
Rieger Tibor Golgota című szobrát az ötvenhatosok nevében ő avatta fel.
Forradalmi helytállásáért 1991-ben
Göncz Árpád köztársasági elnök 1956-os emlékérmet adományozott neki. Sírja a
mosoni
temetőben található. 2012. október 23-án dr.
Nagy István polgármester posztumusz polgármesteri elismerő oklevélben részesítette.
