Lexikon szócikk

Huber János
Fertőfehéregyháza 1877. február 22. - 1945. december 13.

Foglakozása(i):
A személynév névalakjai:
Középiskolai tanulmányait Sopronban és Győrben végezte. Teológiai tanulmányait Győrben folytatta, majd Budapesten jogot és filozófiát tanult. 1901. július 1-jén szentelték pappá. Szolgált többek között Nagymartonban, Mosonszentjánoson és Sopronban is, ahol átvette az ott megjelenő „Westungarisches Volksblatt” című lap szerkesztését. 1908-1921 között Budapesten a Katolikus Népszövetség központi titkára volt, és több német nyelvű keresztény lap szerkesztésében is közreműködött. 1918. november 1-jén részt a Magyar-Népet Néptanács megalapításában, amelynek célja a történelmi Magyarország területi egységének fenntartása volt, a németek nemzetiségi jogainak kiterjesztésével együtt. Az 1920-as évek elejétől a hazai magyarbarát németség egyik vezére volt, aki következetesen szemben állt Burgenland megalakításával. 1920-tól a nezsideri választókerület országgyűlési képviselője volt a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja színeiben. 1920-as évek közepén Sopronban kezdeményezte egy német nyelvű tanítóképző létrehozását, eredménytelenül. 1928-ban több támadás érte állítólagos „pángermán” tevékenysége miatt.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Magyar katolikus lexikon Bp., 1993- 5. 88. p.
  • Mosonvármegye: Magyaróvári Hírlap Magyaróvár, 1903-1945. 1921. 08. 21. 3. p.
  • Mosonvármegye: Magyaróvári Hírlap Magyaróvár, 1903-1945. 1923. 01. 06. 3. p
  • http://bit.ly/2E31XbV
A szócikk szerzője:Kimlei Péter