Szülei:
Zemplenszky Gyula cserépkályha készítő,
Viglási Erzsébet háztartásbeli.
Apai felmenői generációkon keresztül foglalkoztak fazekassággal, korábban a Baranya megye
Kisvaszaron, 1900-tól pedig
Magyaróváron.
Ifj. Zemplenszky Gyula apjától tanulta a kályhás mesterséget, a szakmunkás bizonyítványt 1971-ben kapta meg a
mosonmagyaróvári 402. számú Hunyadi Mátyás Szakmunkásképző Intézetben.
1971-től a Kossuth Lajos Gimnázium tanulója volt, 1975-ben érettségizett. 1980-ban kötött házasságot
Rujder Évával, akivel gyermekeik születése (
Nóra, 1981;
Márton, 1982) után munkatársak is voltak.
Tanulóévei alatt
Csornán, a döri hagyományok alapján dolgozó
Völcsei Józsefnél a fazekassággal is megismerkedett, a családi fazekas hagyomány újraélesztéséhez mégis akkor érzett komoly indíttatást, amikor 1978-ban
Sümegen találkozott
Patonai Ferenccel.
Ekkor tette le a kisipari mestervizsgát cserépkályha készítésből. Az 1970-es évektől apa és fia közösen vezette a Zemplenszky műhelyt, de a közös tevékenységnek az apa halála 1987-ben véget vetett.
Ekkortól az ifj. Zemplenszky Gyula irányította a munkákat, s családi összefogással dolgoztak feleségével és gyermekeivel.
1995 és 1998 között a
győri Kovács Margit Általános Művelődési Központ és Kézműves Szakmunkásképzőben volt szakoktató, s több tanítványt készített fel iskolán kívül is.
Műhelyében az 1970-es évek végétől a tudatos népművészeti értékteremtés jegyében folyt a munka.
Végigjárta a Dunántúl híres fazekas műhelyeit (
Dör, Tata, Csákvár, Tüskevár stb.), tudatosan kereste a forrást, amelyből kialakíthatja egyéni stílusát, s végül megállapodott a hozzá legközelebb álló Kisalföld népművészete mellett, amelyből a legtöbb ihletet merítette munkájához.
A Zemplenszky dinasztia
mosonmagyaróvári működésének 100 éves jubileuma alkalmából 2000-ben díszoklevéllel és Mosonmagyaróvárért emlékéremmel ismerte el a város a család négy nemzedékének a családi ipar művészi szintre emelését és a környék kézművességében betöltött szerepét.
Ifj. Zemplenszky Gyula eredményesen szerepelt országos és helyi kiállításokon, pályázatokon, állandó résztvevője volt a megye népművészetét átfogó tárlatoknak, munkái eljutottak Venezuelába, Ausztráliába, Dániába és II. János Pál pápához is.
1984-ben elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere, 1986-ban a Kiváló Kisiparos, 1991-ben pedig a Népi Iparművész címet. 1992-ben az Országos Népművészeti Kiállításon Gránátalma díjat kapott, 1998-ban a Győri Vásáron elnyerte a Kézműves Kamara díját.
2010-ben Ezüstkoszorús Mester címmel jutalmazták a fiatal tehetségek segítéséért. 2011. január 21-én a tiszta forrásból táplálkozó népművészet méltó örököseként, e hagyomány őrzőjeként és továbbadójaként, magas színvonalú alkotó munkájáért a Magyar Kultúra Napja alkalmából
a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj Kulturális Tagozatának kitüntetését kapta. A
magyaróvári temetőben családi sírboltban nyugszik.
