Középiskolai tanulmányait
Budapesten végezte. 1910-ben szerzett oklevelet a Műegyetemen.
1911-ben került tanársegédnek a
Magyaróvári Gazdasági Akadémia műszaki tanszékére és az ott működő gépkísérleti állomásra.
1913-ban segédtanárrá, 1917-ben rendkívüli akadémiai tanárrá, 1926-ban akadémiai rendes tanárrá nevezték ki.
1918-ban
ifj. Sporzon Pál halála után őt nevezték ki a műszaki tanszék élére és a Gépkísérleti Állomás vezetőjévé.
A nehéz gazdasági helyzet következtében egy személyben kellett ellátnia az oktatást, a gyakorlatok vezetését valamint az állomás teendőit: a gépek vizsgálatát és a gépkísérletek végzését.
Ez az állapot 1929-ig tartott, amikor segítőtárshoz jutott
ifj. Rázsó Imre gépészmérnök személyében. Vladár vezetése alatt az állomás 73 gépvizsgálatot végzett.
Foglalkozott többek között a korszerű Fordson traktorral is, hogy szakvéleményével alátámassza e géptípus importját.
A gépkísérleti állomások jövőjéről az 1920-as években viták folytak a Földművelésügyi Minisztériumban és az Országos Magyar Gazdasági Egyleten (OMGE) belül is: felvetődött a vidéki állomások megszüntetésének és egy központi állomás létrehozásának terve.
Vladár erősen ragaszkodott a
magyaróvári állomás meglétéhez és fejlesztéséhez. A kapcsolat az OMGE és Vladár között megromlott, aminek következtében Vladárt 1931-ben a
Keszthelyi Gazdasági Akadémiára helyezték át.
Itt különös hangsúlyt helyezett a dinamométerek és a meteorológiai műszerek fejlesztésére. 1942-től a
keszthelyi Meteorológiai Obszervatórium vezetését is ellátta.
1949-ben nyugdíjazták, de az Állettenyésztési Kutatóintézet külső munkatársaként tovább dolgozott. 1954-ben segített a
keszthelyi agrároktatás újraindításában.
Véglegesen 1958-ban vonult nyugdíjba.