Köznemesi kisbirtokos család gyermeke, középiskolai tanulmányait
Magyaróváron kezdte, a főgimnáziumot
Kecskeméten végezte el.
1892-ben
Egerben lépett a cisztercita rendközösségbe, amelynek főiskoláján kezdte a hittudomány tanulmányokat.
Egyetemi éveit a
budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán töltötte, ahol a
Gyulay Pál nevelte nemzedékhez tartozott.
Első egyetemi dolgozatát a kódexirodalom körében írta, 1899-ben szerzett filozófiai doktorátust és ebben az évben lett áldozópap is.
Középiskolai tanár volt
Baján,
Egerben és
Székesfehérváron. Az utóbbi helyen élesztette fel a régi magyar Szent Imre kultuszt, 1912-ben maga is az általa alapított
budapesti Szent Imre Gimnáziumban tanított.
1920-ban egyetemi magántanár, a tudományok doktora, 1925-től a
pécsi Tudományegyetem rendes tanára, az 1941/42-es tanévben rektora.
A több nyelven (latinul, németül, franciául és holland-flamandul) beszélő tudós 1919 óta tagja volt a MTA-nak és tiszteletbeli tagja a Szent István Társulatnak.
Különböző folyóiratokban publikált nyelvészeti és irodalomtörténeti tanulmányokat, tudományos munkásságot a középkori magyar irodalom területén a kódex-forráskutatás és magyarázat körében fejtett ki.
Jeles hazai kutatója és művelője volt az összehasonlító irodalomtörténetnek is. Munkásssága utolsó,
pécsi szakaszában jelentős szerepet kapott a város püspökének, Szent Mórnak életével foglalkozó kutatás.
Ennek során megállapította, hogy a magyar irodalmi műveltség egyik alapjának a püspök latin nyelvű legendái tekinthetők.
Egyetemi rektorként a diákjóléti rendszer kiépítését tartotta egyik fő feladatának. Megteremtette az Adalbertinumnak nevezett
pesti és a
pécsi Szent Mórról nevezett (Maurinum) egyetemi menzákat.
Pécsen kollégiumot is szervezett a szegény sorsú egyetemi hallgatók számára, húsz évig maga is ebben lakott és dolgozott.
Az 1949-es államosítás után feloszlatott renddel együtt neki is mennie kellett, 6 ezer kötetes könyvtárát és pótolhatatlan értékű kéziratait széthordták, vagy bezúzták.
Először
Székesfehérvárra, majd
Zircre vitték, ahonnan 1950 júliusának egyik éjjelén társaival együtt
Előszállásra deportálták.
Innen visszakerült szülőfalujába, majd nővéréhez, özvegy
Weisz Andrásnéhoz költözött
Hegyeshalomba.
A 83 évesen is egészsége teljében élő tudós itt újra dolgozni kezdett, a vallásos magyar irodalmat összefoglaló műre egy munkaközösséget is szervezett.
Szinte írás közben, 84. életévében érte a halál. Földi maradványai a
mosonszentmiklósi temetőben nyugszanak, emléktáblája is a községi plébániatemplom előterében található.
