Apja,
Szále János Moson vármegye jegyzője, anyja,
Némethszeghy Anna a megyei alispán lánya. Középiskolai tanulmányait
Magyaróváron kezdte és
Győrben fejezte be. Magyar és német nyelvű előzmények után a Művészeti lexikon IV. kötete (Bp., 1968.) 401. oldalán a Szále István János szócikkben „egybegyúrja”
Szále Istvánt és Szále Jánost Ignácot.
Nyomában több lexikon és adattár (MFGA, FGÉL) összekeveri a két festő adatait illetve egy személyben egyesíti őket. A kérdést
Szvoboda Gabriellának a forrásokban idézett tanulmánya tisztázta, s különítette el a
losonci születésű
Szále István történeti festőt a
magyaróvári Szále János Ignáctól. Szále János Ignác és a
Losoncon 1818-ban született
Szále István valószínűleg nem is ismerte egymást,
pedig nagyjából egy időben jártak a
bécsi akadémiára. 1828-ban Moson megyei írnokká nevezték ki. 1831-ben felvették a
bécsi magyar testőrségbe, s 1848-ig annak megszűntéig itt szolgált. Magánúton végezte el a
bécsi akadémiát a tájfestő fakultáson. Később sokat utazott külföldön. Tenger gőzhajóval című festménye már jelentős fejlődést mutat korábbi képeihez képest.
Első kiállítása 1839-ben a
bécsi akadémián volt, ahol ezután többször is bemutatta képeit 1848-ig. A Pesti Műegylet tárlataira is elküldte festményeit, 1840-től 1844-ig találkozunk a nevével, utána valamiért elmaradt a kiállításokról. Bemutatott munkáit a
bécsi és a
pesti közönség kedvezően fogadta, s a kritika is elismerőleg írt róluk.
A tájmotívumokat külföldi útjain és dunántúli kirándulásain gyűjtötte össze, erről árulkodnak képeinek címei: Csesznek vára, A szántódi puszta a Balaton környékén, A gmundeni tó vidéke vihar után, Kies vidék, A Szt. Benedek szerzetbeliek tihanyi kolostorának látványa a Balaton mellett, A salzkammerguti tóvidék, Hallstatti tó, Gmunden stb.
Hazatérve a megyei kormánybiztos mellett volt titkár 1858. évi nyugdíjazásáig, amikor betegsége miatt visszavonult. Sokat utazott, olvasott, festett, agglegényként a piaristáknál élt. Ekkori képeinek címei: Liget Magyaróvár környékén, Vadkacsavadászat, Halászok a mosoni Dunán, A magyaróvári Sóház, A Sóház udvara katonákkal, A magyaróvári vár látképe, Gőzhajó a Dunán stb.
Vagyonát a piarista kollégiumra, a helyi kórházra és a szegényekre, festményeit a piaristákra hagyta. 1950-ben ötven festménye egy kormányrendelet értelmében a Hansági Múzeumba került. 1955-ben és 1970-ben
Mosonmagyaróváron, 1972-ben
Győrött a Xántus János Múzeumban, 1983-ban a
zirci Bakony Múzeumban szerepeltek képei kiállításon.
Termékeny időszaka az 1838-1848 közötti évtizedre esik. Szále művészi látása, alkotói módszere a bécsi mesterekével nagyjából azonos. A valóságos látványt ragadta meg, óvakodott a nagyvonalú eszményítéstől, szívesen alkalmazott romantikus közhelyeket, színvilága egyszerű, de hatásos. Szále az elsők egyike, aki a magyar tájak arcát realisztikusan örökítette meg, a klasszicizmuson túl, de a realizmuson innen.
A
magyaróvári temetőben temették el, sírhelyét az 1930-as években eladták, ma már ismeretlen.
Mosonmagyaróváron utcanév és a piarista gimnázium falán egy tábla őrzi emlékét.
