Lexikon szócikk

Oross István
Győr 1878. - Moson 1912. május 9.

Foglakozása(i):
Oross Vendel és Tóth Zsófia fia volt. Felesége Csóka Etelka Teréz lett, Csóka Károly neves mosoni hentesmester leánya. A fővárosi műegyetemen szerzett építész diplomát. Fontos szerepe volt főleg Moson új Felső fő utcai (ma Szent István király út) házainak megépítésében, az eklektikus városkép formálásában. De nem csak Mosonban épített, hanem Magyaróváron és a környéken is. A Moson megyei múzeum épületének is adott be pályázatot. 1908-ban a megalakuló Mosoni Ipartestület első elnökévé választották. A mosoni képviselőtestület és Moson megye törvényhatóságának is tagja volt. A megbecsült építész, aki a kor szokása szerint tervező és kivitelező is volt, tragikus halált halt. Harmincnégy évesen a mosoni állomás melletti vasúti őrháznál a vonat alá vetette magát. Néhány hónappal korábban kedélybeteg lett. Ez állítólag összefüggésben volt az oroszvári községháza építésénél felmerült műszaki problémákkal. Olyan jelentős korabeli építője volt Mosonnak, mint Hönel Béla Magyaróvárnak. Mosonban temették el.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Mosonmagyaróvári Okmányiroda, Halotti anyakönyv kézirat
  • Mosonvármegye: Magyaróvári Hírlap Magyaróvár, 1903-1945. 1912. 05. 12. 4. p.
A szócikk szerzője:Enzsöl Imre