Batthyány Zsigmond gróf és
Erdődy Johanna grófnő fia. Középiskoláit a
kalocsai jezsuitáknál végezte, majd a
Fiumei Tengerészeti Akadémián végzett. 1877-ben lett tengerészeti
hadapród. Tengerészévei után 1881-ben tette le a tengerészkapitányi vizsgát.
1882-ben a
fiumei kikötőraktárak főfelügyelője, majd a
kereskedelmi minisztérium tengerészeti osztályát vezette. Az „Adria Tengerhajózási
Társaság” igazgatósági tagja, 1899-től kormánybiztosa volt. 1892-ben
fiumei képviselővé választották szabadelvű színekben.
Egyházpolitikai kérdésekben súrlódása volt a párt vezetőivel. A millenniumi
kiállításban mint a tengerészeti alcsoport vezetője vett részt. Döntő része volt
Moson vármegye Deák serlegének javaslatában és kivitelezésében. Mint megyei birtokos
és politikus aktív szerepet játszott Moson megye alakításában
köpcsényi kastélyából. 1904-ben kivált a kormánypártból, majd a
forrongó vasutasok szövetségének elnöke lett. Az ezt követő évek pártharcainak aktív
részese volt. 1905-ben a Moson megyei
Zurányban mint
ellenzéki szerzett mandátumot. 1905 nyarán a
mosoni ellenállási bizottság vezetője
volt. A „tulipános” Wekerle-kormány idején nagy befolyással bírt, de annak túlzó
követeléseit nem támogatta. 1909-ben a képviselőház alelnökévé választották.
1917-ben a király személye körüli, majd népjóléti miniszter, de már ekkor
Károlyi Mihály grófot támogatta. Az összeomlás után
a Nemzeti Tanács egyik vezetője volt. A megalakuló Károlyi kormányban
belügyminiszter volt. A radikalizálódó
Károlyival
szembefordulva már november végén visszavonult
lajtaújfalui birtokára. A proletárdiktatúra alatt
Bécsben tartózkodott, ahol
Bethlen
István gróffal részt vett a magyar ellenforradalmi komité munkájában.
1920-ban visszatért
Budapestre, de nem vállalt többé
politikai szerepet. Emlékiratait
Beszámolóm címmel adta ki 1928-ben. Két kötetben
adott számot fordulatos életéről, politikai pályájáról.