Az elemi iskolát
Mosonban, a gimnáziumot
Magyaróváron végezte a piaristáknál 1924-1932 között.
1938-ban szerzett bányamérnöki oklevelet
Sopronban a
Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Főiskola Bányamérnöki Karán. 1938-1941 között
Tatabányán, 1941-1946 között
Oroszlányban dolgozott az ottani bányákban mérnökként. 1950-ig a
borsodi Szuhavölgyi Szénbányák ormospusztai üzemét vezette majd a Bükkaljai
Szénbányák vállalati főmérnöke lett. 1951-ben
Budapestre a minisztériumba nevezték ki osztályvezetőnek. 1957-ben a
Bányászati Kutatóintézetbe helyezték át, innen 1960-ban a Brikett-termelő és
Széndúsító Vállalathoz került, ahol előbb osztályvezető, majd 1964-től a vállalat
főmérnöke volt. 1967-ben került a Bányászati Kutató Intézetbe mint tudományos
főosztályvezető. A kutatóintézet jogutódjától a Központi Bányászati Fejlesztési
Intézettől vonult nyugdíjba 1982-ben. Ezt követően évekig tudományos tanácsadóként
dolgozott. Számos találmány, szabadalom és új technológia megalkotásában vett részt.
Az omlasztásos frontfejtés bevezetője volt, Magyarországon elsőként ő valósította
meg a széniszap présszűrővel való üzemszerű víztelenítését. Több mint 80 tudományos
publikációja jelent meg. Urnáját
Budapesten a
Farkasréti temetőben helyezték nyugalomba.