Olasz ősökkel bíró
prágai patríciuscsalád 10. gyermeke volt. Születésekor vegyész édesapja a
zurányi dinamitgyárat
(meganit) igazgatta. Gimnáziumi tanulmányait többek között
Magyaróváron és
Veszprémben végezte. A
prágai egyetemen
germanisztikát és filozófiát tanult, újságírónak készült. Egyetemi évei alatt kisebb szerepekben fellépett a
prágai német színházban is. Az első világháború alatt az olasz
fronton harcolt, főhadnagyi rangot ért el. 1918 novemberétől
Magyaróváron a vasúti mozgóőrség parancsnoka, 1919. március 23-ától a Moson Megyei Direktórium tagja, a
közrendészeti osztály vezetője lett, ellátta a
köpcsényi Duna-szakasz katonai parancsnoki tisztét is. Egyik vezetője volt az 1919 áprilisában
Magyaróváron
induló irodalmi tanfolyamnak. Jó szónok volt, a magyaron kívül németül, olaszul és csehül is beszélt. 1919. augusztus 10-én a 13. Gyalogezred tisztjei letartóztatták, később a
Győri
királyi Törvényszék 8 évi fegyházra ítélte a Tanácsköztársaság idején betöltött szerepéért. 1922-ben kegyelemmel szabadult, s júliusban, amikor szülőfaluja Ausztriához került, kiutasították az országból.
Kiutasítása után visszatért
Prágába, újságírásból élt, de mellette színházakban is játszott. 1928 után fordult a festőművészet felé. Képzőművészi pályáján felesége,
Elvira Wassermann volt a menedzsere. 1939-től a Cseh-Morva Protektorátus létrejötte után egyre kilátástalanabb helyzetbe került, képeit lefoglalták, 1943-tól alkotói
tilalom alá került, feleségét pedig őrizetbe vették. 1945-ben
Bécsbe költözött itt folytathatta művészetét, szülőföldje Burgenland tartomány nagyvonalú támogatásával. Az 1950-es
években érte el alkotótevékenységének csúcsát, egymást érték a kiállításai. Burgenland egyik legismertebb képzőművészének tartják.
