Lexikon szócikk

Hankóczy Jenő
Zsejkepuszta 1879. február 24. - Budapest 1939. március 2.
Foglakozása(i):
Édesapja gazdatiszt volt. 1898-ban, a veszprémi gimnáziumban érettségizett. 1900-ban fejezte be a Magyaróvári Gazdasági Akadémiát. 1904-ben Cserháti Sándor mellett lett asszisztens az Országos Növénytermelési Kísérleti Állomáson. Itt a búza terméshozamát javító kísérletekben vett részt. Hankóczy 1905-ben lisztvizsgáló műszert szerkesztett, a „Farinométer”-t, amit később továbbfejlesztett. Ezzel a lisztből kivont sikér nyújthatóságát vizsgálta. Közel két évtizedig dolgozott Magyaróváron és főleg gabonavizsgálást végzett. Ezután a Közélelmezésügyi Minisztériumba került a gabonaforgalmi osztály élére. 1924-ben kinevezték Budapesten az Országos Kémiai Intézet kísérletügyi igazgatójának. Itt megszervezte a Gabona- és Lisztkísérleti Állomást (1928). Az 1912-ben feltalált „Farinográf”-ot itt tökéletesítette, amely 1928-ra a világ legjobb lisztvizsgáló műszere lett, és amelynek 1930-tól Duisburgban elkezdték a sorozatgyártását. A tészta gáztermelő és visszatartó képességét jelző „Fermetograf” is ide került. Más lisztvizsgáló gépeket („Extenzograpf”, „Labograpf”) is részben készre szerkesztett. Ezen kívül főképpen búzát nemesített, vetőmagcserét szervezett a magasabb és jobb termés érdekében. A legjobb Bánkúti búzákat terjesztette el. Nevéhez kötődik a búzaliszt osztályozásának kimunkálása is. Az általa szervezett intézet Európa egyik legjobbjává vált. Személyes munkásságát távoli búzatermelő országok is megismerték. Több bel- és külföldi tudományos és szaktársaság választotta tagjául. Sírja a csopaki temetőben van. Egészalakos szobormodellje a mosonmagyaróvári egyetem (belső vár) bejáratánál áll.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Magyar agrártörténeti életrajzok. Szerk. Für Lajos, Pintér János Bp., 1987-1989. 1. p. 741-745.
  • Pénzes István: Hankóczy Jenő
    Műszaki nagyjaink. Szerk. Szőke Béla Bp., 1967. 1. p. 497-540.
A szócikk szerzője:Enzsöl Imre