Lexikon szócikk

Dány János
Rajka 1834. április 12. - Mosonszolnok 1910. december 1.
Foglakozása(i):
A tehetős falusi iparos szülők az elemi iskola után először a magyaróvári piarista gimnáziumba, majd 1851-ben a győri királyi katolikus tanítóképzőbe íratták zenei tehetségnek számító gyermeküket. 1853-ban kapta meg a kántortanítói diplomát. Pályáját szülőfalujában kezdte, 1860-tól öt évig volt osztálytanító Moson nagyközségben. 1865-ben hívták meg Szent-János nagyközségbe. Született zenei tehetségének kiváló színtere lett a régi hagyományokat ápoló női templomi kórus és a (fúvós) hangszeres zenekar. Tehetsége mellé szerzett magas fokú zenei képzettségét a ránk maradt saját kezű misezene-kották is bizonyítják. Dány Jánosnak a hangszerek királynője, az orgona volt a kedvenc hangszere. Hivatásnak csúcspontját jelentette az 1869-ben bemutatott Weber mise átirata. Klafsky Katalin, a későbbi operacsillag kilenc éves kislánykorától Dány Jánostól kapott előképzést és biztatást hangjának kiműveléséhez. Német származása és az akkoriban még teljesen német nyelvű közegben végzett munkája ellenére hivatott és elkötelezett munkása lett a magyar nyelvű tanításnak és nyelvhasználatnak. Tanítóként a "magyar nyelv körüli buzgalmáért" már 1885-ben megyei elismerésben és jutalomban részesült. Szent-János német anyanyelvű lakosságának nagyközségi iskolaszéke az ő hatására 1902-ben egyhangúlag a magyar tanítási nyelv mellett döntött. Falubeli működésének 50. évfordulóján az iskola igazgatójának nevezték ki, 1907-ben pedig egész munkásságának elismeréseként megkapta az ún. "királyi arany érdemkereszt" kitüntetést. A mosoni Knotz Terézzel együtt felnevelt három gyermekük mindegyike a tanítói pályát választotta. 1910-ben nyugalomba vonult, még abban az évben váratlanul bekövetkezett halálát követően a mosonszolnoki (régi) temetőben helyezték örök nyugalomra.
A szócikkhez használt forrás(ok):
  • Haller János: Neves elődeink kézirat oldaszám nélkül
  • Thullner István: Jánossomorja: Kismonográfia és településtörténeti olvasókönyv Jánossomorja, 2004. p. 167-172.
  • Mosonvármegye: Magyaróvári Hírlap Magyaróvár, 1903-1945. 1910. 12. 01. 1. p.
  • Haller János: Neves elődeink
    Mosonvármegye emlékkönyve. Szerk. Ruff Andor Magyaróvár, 1929. p. 94-95.
A szócikk szerzője:Thullner István