I. András király és
Anasztázia kijevi hercegnő fia volt.
Az egyik legkalandosabb életű Árpád-házi uralkodónknak tartják. Már 1058 őszén királlyá koronázták és a német király
Judit nevű lányával jegyezték el.
Ez a német területek felé békét, de
András és
Béla öccse között háborút hozott. Lengyel segítséggel
Béla győzött, de a német birodalmi hadak 1063-ban tényleges királysághoz juttatták Salamont, mint
IV. Henrik vazallusát.
A gyermek uralkodó fő támogatója
Anasztázia és
I. András régi emberei voltak. 1063 őszén már lengyel hadak jöttek a
Géza herceg vezette ellentábort megsegíteni.
Tárgyalások után
Gézáé lett a dukátus, az ország egyharmada. 1071-ig tartott köztük a béke.
Ekkor
Nándorfehérvár ostrománál összevesztek
Géza túlkapásai miatt. 1074-ben a király
Mogyoródnál döntő vereséget szenvedett és a
mosoni és
pozsonyi várakkal erősített nyugati határszélre szorult vissza.
Itt is uralkodóként viselkedett, saját haderővel és pénzveréssel. Ekkor már állt a
mosoni Királydombon (Bergli) a kazettás földvár, amely a korban jelentős erősség volt.
Kőépületet mindmáig nem találtak a régészek, pedig egy királyi udvartartáshoz hozzátartozhatott. Anyja az admonti apácakolostorba, felesége pedig apjához ment.
Géza katonai erővel nem tudta legyőzni, 1077-ben váratlanul meghalt. A hatalom
László öccse kezébe került, akivel 1081-ben megegyezett a lemondásról megfelelő ellátás fejében, ami egy háromszor koronázott királynak jár.
Ám összeesküvése miatt 3 évre börtönbe került. Ezután a moldvai besenyők segítségével próbálta - sikertelenül - visszavenni a koronát 1085-ben.
A besenyők egyik bizánciak elleni hadjáratában fejezte be életét.